Bible

1 Hosszú idő múltán, a harmadik esztendőben szózatot intézett az Úr Illéshez, ezekkel a szavakkal: „Eredj, s mutasd meg magadat Áchábnak, hogy esőt adhassak a föld színére.” 2 Elment tehát Illés, hogy megmutassa magát Áchábnak. Szamariában már olyan nagy volt az éhség, 3 hogy Ácháb elhívatta háza sáfárát, Abdiást — Abdiás igen félte az Urat, 4 s amikor Jezabel megölette az Úr prófétáit, vett száz prófétát, s elrejtette őket ötvenenként egy-egy barlangba, s ellátta őket kenyérrel s vízzel — 5 és ezt mondta Ácháb Abdiásnak: „Menj el az országban minden vízforráshoz s minden patakhoz, hátha találunk füvet, s életben tarthatjuk a lovakat s az öszvéreket, s nem pusztul el mindenestül a jószág.” 6 Majd felosztották maguk között a bejárandó vidékeket: Ácháb ment az egyik irányban, Abdiás a másik irányban, külön-külön. 7 Útközben Abdiás egyszer csak találkozott Illéssel; amikor megismerte, arcra borult, és megkérdezte: „Te vagy-e az, uram, Illés?” 8 Ő ezt felelte neki: „Én. Eredj, s mondd meg uradnak: ‘Itt van Illés.’” 9 Erre ő így szólt: „Mit vétettem, hogy Ácháb kezébe adsz engem, szolgádat, hogy megöljön engem? 10 Az Úrnak, a te Istenednek életére mondom, hogy nincs olyan nemzet vagy királyság, ahova ne küldött volna uram, hogy téged megkeressen, s amikor megannyi azt felelte: ‘Nincs itt’ — meg is esketett minden királyságot és nemzetet, hogy csakugyan nem találtak meg téged. 11 S most te azt mondod nekem: ‘Eredj, s mondd uradnak: Itt van Illés!’ 12 Ha távozásom után téged olyan helyre visz az Úr lelke, amelyet én nem tudok, s én bemegyek és értesítem Áchábot, s ő nem talál meg téged, akkor megölet engem: pedig szolgád féli az Urat gyermeksége óta. 13 Nem beszélték-e el neked, uramnak, mit cselekedtem, amikor Jezabel megölette az Úr prófétáit, hogy elrejtettem az Úr prófétái közül száz embert, ötvenet-ötvenet egy-egy barlangba, s elláttam őket kenyérrel s vízzel? 14 S te most azt mondod nekem: ‘Eredj, s mondd uradnak: Itt van Illés’ — hogy megöljön engem.” 15 Azt mondta erre Illés: „A Seregek Urának életére mondom, akinek színe előtt szolgálok, hogy még ma megjelenek előtte.” 16 Elment tehát Abdiás Ácháb elé és jelentette neki. Erre Ácháb elment Illés elé, 17 s amikor meglátta, azt mondta: „Te vagy-e az, te, aki bajba döntötted Izraelt?” 18 Erre ő azt mondta: „Nem én döntöttem bajba Izraelt, hanem te s apád háza, akik elhagytátok az Úr parancsait s a Baálokat követtétek. 19 Nos, küldj csak el, s gyűjtsd egybe nekem egész Izraelt a Kármel hegyére, valamint Baál négyszázötven prófétáját s a berkek négyszáz prófétáját, akik Jezabel asztaláról esznek.” 20 Ácháb elküldött Izrael valamennyi fiához, s egybegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyére. 21 Ekkor Illés odalépett az egész nép elé és azt mondta: „Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt.” A nép azonban egy szót sem felelt neki. 22 Erre Illés azt mondta a népnek: „Én maradtam meg egyedül az Úr prófétái közül: Baál prófétái pedig négyszázötvenen vannak. 23 Adjatok nekünk két fiatal bikát, aztán ők válasszák ki maguknak az egyik bikát, s vágják darabokra, s tegyék a fára, de tüzet ne tegyenek alája: én pedig majd a másik bikát készítem el és teszem a fára, s tüzet szintén nem teszek alája. 24 Hívjátok segítségül isteneitek nevét, én meg majd segítségül hívom az én Uram nevét, s amelyik Isten tűz által meghallgat, az legyen az Isten.” Erre az egész nép azt felelte: „Helyes indítvány!” 25 Azt mondta tehát Illés Baál prófétáinak: „Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát, s készítsétek el — elsőknek, mert ti vagytok többen —, s hívjátok segítségül isteneitek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.” 26 Miután ők átvették a bikát, amelyet nekik odaadott, elkészítették, s reggeltől délig hívogatták Baál nevét, s azt mondták: „Baál, hallgass meg minket.” De nem jött egy hang sem, s nem felelt senki sem, hiába ugrándoztak az oltár körül, amelyet készítettek. 27 Amikor aztán már délre járt, így gúnyolódott velük Illés: „Hangosabban kiáltsatok, hiszen isten ő!Talán éppen beszélget, vagy a fogadóban van, vagy úton, vagy bizony tán alszik, hadd ébredjen fel.” 28 Hangosabban kiáltoztak tehát és szokásuk szerint késekkel s tőrökkel vagdalták magukat, amíg el nem borította őket a vér. 29 Amikor aztán elmúlt a dél és prófétálásuk közben eljött az az idő, amikor az ételáldozatot szokták bemutatni, s nem hallatszott egy hang sem és nem felelt és nem hallgatta meg az imádkozókat senki sem, 30 azt mondta Illés az egész népnek: „Gyertek hozzám.” Amikor aztán a nép eléje járult, helyreállította az Úr lerombolt oltárát — 31 vett ugyanis tizenkét követ, Jákob fiai törzseinek száma szerint, akihez szólt az Úr szava: „Izrael legyen a neved,” 32 és oltárt épített e kövekből az Úr nevében — s mintegy két barázda széles vízárkot készített az oltár köré, 33 aztán elrendezte a fát, földarabolta a bikát, rátette a fára 34 és azt mondta: „Töltsetek meg négy vedret vízzel, s öntsétek rá az egészen elégetendő áldozatra, meg a fára.” Aztán ismét azt mondta: „Másodszor is tegyétek meg ezt.” Amikor másodszor is megtették, azt mondta: „Harmadszor is tegyétek meg ugyanezt.” Megtették harmadszor is, 35 úgyhogy folyt a víz az oltár körül, s az árok medre is megtelt. 36 Amikor aztán eljött az egészen elégő áldozat bemutatásának ideje, odalépett Illés próféta, s azt mondta: „Uram, Ábrahámnak, Izsáknak s Izraelnek Istene, mutasd meg ma, hogy te vagy Izrael Istene, meg hogy én a te szolgád vagyok és hogy a te parancsodra cselekedtem mindezt. 37 Hallgass meg, Uram, hallgass meg engem, hogy megtanulja e nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, s hogy te térítetted vissza ismét szívüket.” 38 Ekkor lecsapott az Úr tüze, és megemésztette az egészen elégő áldozatot, meg a fát, a köveket és a port, s felitta a vizet, amely az árokban volt. 39 Amikor látta ezt az egész nép, arcára borult, s azt mondta: „Az Úr az Isten, az Úr az Isten!” 40 Azt mondta erre nekik Illés: „Fogjátok meg Baál prófétáit, egy se szaladjon el közülük!” Miután megfogták őket, Illés levitte őket a Kíson patakhoz, s ott megölette őket. 41 Majd azt mondta Illés Áchábnak: „Menj fel, egyél, s igyál, mert nagy eső zuhogása hallatszik.” 42 Fölment Ácháb, hogy egyen, s igyon, Illés pedig felment a Kármel csúcsára, lekuporodott a földre, arcát térdei közé tette, 43 s azt mondta legényének: „Menj fel, s nézz a tenger felé.” Ez, miután felment és arrafelé tekintett, azt mondta: „Nincs semmi sem.” Erre ő ismét szólt neki: „Menj vissza, hétszer.” 44 Hetedik alkalommal aztán íme, egy kis felhőcske szállt fel a tengerből, akkora, mint az ember lábnyoma. Erre ő így szólt: „Eredj fel és mondd Áchábnak: Fogass be szekeredbe, s menj le, hogy meg ne akadályozzon az eső.” 45 Alighogy egyet-kettőt fordult, íme, elsötétedett az ég, s felhő, szél és hatalmas eső támadt. Felült tehát Ácháb és elment Jezreelbe, 46 Illést pedig megszállta az Úr ereje, s ő felövezte derekát, s futott Ácháb előtt, amíg Jezreelbe nem ért.